Boldogságmítoszok



 

„A boldog emberek mind egyformák, de minden boldogtalan ember a maga módján boldogtalan.”
A boldogság elérése előtt az egyik legnagyobb akadály, hogy legtöbbször téves elképzeléseink vannak arról, hogy mik is azok a feltételek, amik teljesülése esetén boldogok lehetünk. Ezek a hitek belénk ívódtak, kognitív torzítással megfelelő igazolásokat is találunk rájuk – az ellenkező példákat ilyenkor figyelmen kívül hagyva.


   

Az objektív, tudományos kutatások rávilágítottak arra, hogy ezek a mítoszok alaptalanok, és csupán arra szolgálnak, hogy igazolhassuk boldogtalanságunk forrását, ahelyett, hogy kezünkbe vennénk sorsunk irányítását.

Mik is ezek a boldogságmítoszok?



1. A boldogságra „rá kell találni”

Folyamatosan vágyakat hajszolunk. Nem arról van szó, hogy ne legyenek céljaink – igen ezek kellenek az élethez – rövid, közép és hosszú távú célok – de ezek a jelenben gyökerezzenek.


   

Ne legyenek utópisztikus, a realitást, a jelen körülményeit figyelmen kívül hagyó vágyak. „Majd, ha megtalálom életem párját, akkor…” Majd, ha sok pénzem lesz, akkor…” Majd, ha… Ne a jövő mítoszában éljünk! És ugyanígy ne a múlton, az elrontott vagy elszalasztott alkalmakon rágódjunk. „Ha azt, akkor nem úgy csináltam volna, akkor most…” Ha az akkor nem történt volna, akkor most…” Ha anyám akkor nem úgy bánt volna velem, akkor most…” Igen, tagadhatatlan, a múltunk befolyásolja a jelenünket, de nem determinálja!

A boldogság nem egy kék madár, egy misztikus paradicsom, amit el kell érni, aminek a kapuját végérvényesen bezárják előttünk a múltunk történései, vagy elérhetetlen vágyaink. A boldogság nem rajtunk kívül van, hogy meg kelljen találni. A boldogság minden másnál inkább bennünk van – egy elmeállapot, egy hozzáállás – önmagunk és a külvilág észlelésének és megközelítésének egyfajta módja.



2. Akkor leszünk boldogok, ha megváltoztatjuk életkörülményeinket

Aki úgy gondolkodik, olyanokat mond, hogy „Boldog lennék, ha…”, „Majd akkor leszek boldog, amikor…” szinten a jövőben él, de most azzal az előfeltevéssel, hogy a körülmények megváltozása elhozhatja számára a boldogságot. De az esetek nagy többségében ezek nem reális célok. Vagy, ha azok, és az illető eléri a hőn áhított „ha…, amikor…” állapotot, akkor sem válik boldoggá, hanem újabb helyzeteket, körülményeket vázol fel önmagának, amiben, amikor majd boldog lehet. És mindezt folytathatja a boldogtalanság ördögi körében maradva.


   

De szinte mindenki életében vannak pillanatok, időszakok, mikor – főleg visszatekintve – igazán boldognak érezte magát. Az idő a dolgokat megszépíti, átszínezi – szól a közhely – de ez valóban így van akkor, mikor a boldogtalan ember felidézi boldogsága pillanatait. Aztán, mint egy ködképet, lidércet, ezt kezdi el kergetni. „Olyan boldog szeretnék lenni, mint mikor megismerkedtem a párommal!” Mi is ezzel a probléma? Először is ez megint a múltban való elmerülés. Nem az a baj, hogy felidézzük múltunk gyönyörű pillanatait, az a baj, hogy szeretnénk visszahozni, lemásolni. Nem lehet. Már Hérakleitosz óta ismerjük a bölcsességet: „Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba!” A boldogság kék madara mindig ott száll felettünk, de a táj mindig más: mi magunk is mások lettünk, a minket körülvevő emberek nagy része is kicserélődött, más életciklusba léptünk, más a fizikai környezetünk, testünk, de más még a bennünket körülvevő éghajlat vagy politikai, társadalmi környezet is. És mégis azt várjuk, hogy a kék madarat ugyanolyan szökelléssel, ugyanolyan tájon fogjuk elcsípni…? És megint egy ókori bölcsesség jut eszembe Tatiosztól: „Aki nem tud hinni, az vár. Aki hisz valamiben, az indul.” Higgyünk abban, hogy a boldogság a körülményektől függetlenül megtalálható, csak el kell indulnunk, dolgoznunk kell azon, hogy rövid időn belül velünk legyen.


Anyagi jólét

A kutatások azt mutatják, hogy az anyagi jólét nem jár együtt a boldogsággal.


   

A boldogtalanság általában az anyagi javak elvesztésekor következik be – fordítva ritkán igaz – az anyagi javak gyarapodása nem eredményezi a boldogsági szint emelkedését. Akkor pedig az is igaz, hogy nem a pénz hiánya teszi boldogtalanná az embereket, mint inkább a különbségen való „agyalás”.

Továbbá az anyagi célok hajszolása el is vonhatja az embereket életük viszonylag értelmesebb és élvezetesebb oldalaitól, például attól, hogy élvezzék a jelent, és annak minden szépségét, amit tartogat.


Szépség

Korunkban mind jobban elterjedt plasztikai beavatkozások, evés és testképzavarok, azon a téves elképzelésen alapulnak, hogy a szépség boldoggá tesz. Szintén kutatások bizonyítják – bármennyire hihetetlen is – a szépség és a boldogság nem jár együtt – a szép emberek sem boldogabbak, mint a szerencsésebb külsejű rokonaik. A boldog emberek viszont különös érzékkel emelik ki természetes szépségüket, úgy is mondhatjuk, a boldogság szebbé is tesz. Ha valaki önmagát ítéli szépnek, az viszont a boldogságfokozó tényezők egyike. Ebből következik az is, ha valaki soha nem elégedett önmagával, nem tudja elfogadni önmagát, az elesik a boldogság egy részétől, amin általában a plasztikai sebészek sem tudnak segíteni a hedonisztikus alkalmazkodás miatt.


   

Hedonikus alkalmazkodás

Az emberek hamar hozzászoknak a kedvező vagyoni változásokhoz, a szépséghez, a szép környezethez, az egészséghez, a pozitív kapcsolatokhoz, úgy, hogy közben nem éreznek boldogságot, sőt elkezdenek új vágyakat hajszolni. Érdekes, és egyben bíztató is, hogy a negatív változásokhoz ugyanígy hozzá tudunk szokni – boldogságszintünk, a probléma megfelelő kezelése mellett, a kezdetei megrázkódtatás után emelkedik.



3. Valaki vagy eleve boldog, vagy eleve nem

Vitathatatlan, mivel ikervizsgálatokkal is bizonyították, hogy a boldogságnak erős genetikai alapja van. Úgy tűnik, hogy mindannyiunkkal vele születik egy boldogsági alapszint, mely az egész életünkre szóló ránk jellemző boldogsági szint lesz. Általában még akkor is visszatérünk ehhez a genetikailag meghatározott alapszinthez, ha valamilyen esemény lejjebb vagy feljebb tornássza boldogságunk aktuális szintjét.


   

Ám pusztán az, hogy a boldogsági alapszintet nem tudjuk megváltoztatni, még nem jelenti azt, hogy a boldogságunk szintjét ne tudnánk megváltoztatni! A génjeink nem határozzák meg az élettapasztalatainkat, és a viselkedésünket. Azzal, hogy esetleg megváltoztatjuk a nézőpontunkat, amivel a világra, a körülöttünk zajló dolgokra, eseményekre tekintünk, megváltoztathatjuk élettapasztalatainkat is. Emellett tetteinkkel, szándékos cselekedeteinkkel is hatalmasat lendíthetünk a boldogságunkon. Az alacsony boldogságszintet okozó gének mindig ott lesz annak szervezetében, aki ezzel született. Ha tartósan boldog akar lenni, akkor ne is akarja megváltoztatni az alapszintjét, mert ez ellenáll minden ráhatásnak. Ahhoz azonban, hogy ezek a gének teljesen kifejeződjenek, megfelelő környezetre van szükség. Ez a környezetet pedig éppen önmagunk adjuk.

A boldogság útjában álló másik akadályt akkor tüntethetjük el, ha megtanuljuk értékelni azt a tényt, hogy az 50 százalék nagyon messze van a 100 százaléktól, úgyhogy igencsak nagy mozgásterünk marad. Sokan ismerjük Reinhold Niebuhr német filozófus imáját: „Istenem adj nekem lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget”

Ha megfigyeljük a valóban boldog embereket, akkor megláthatjuk, hogy nemcsak ülnek a babérjaikon, hanem ők irányítják az eseményeket. Új megvilágításban kezdenek el látni dolgokat, új teljesítményekre törekszenek, és kordában tartják a gondolataikat és érzéseiket.

 

Forrás: Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok?

Szolgáltatások gyorsmenü



TANÁCSADÁS SZÜLŐKNEK ÉS GYERMEKEKNEK


EGYÉNI TANÁCSADÁS FELNŐTTEKNEK


CSALÁD- ÉS PÁRKAPCSOLATI TANÁCSADÁS